Máshonnan ismerős
„Mégis véres esőt hullajtott ekkor a földre…” (Homérosz)
A kórház folyosóján tablók, plakátok, transzparensek. Rajtuk diagramok, grafikonok, ábrák, szövegek. Apnoé, inszomnia, narkolepszia, hiperszomnia. Hogy mitől, hogyan, miért. Meg hogy merre-meddig egyáltalán.
Ott állok előttük, semmit sem értek. Sétálgatok, leülök egy padra, jó messze, ne is lássam, várakozom, csak úgy. A fejem felett is van valami, egy másmilyen, engem csak ez érdekel. Ám pilláim lecsukódnak, fejem meg-megbicsaklik, bólintok néhányat, lassan eldőlök a szomszédom felé. De a képet magammal viszem.
Könyvborító fénymásolata, nagyítva. Alvásmedicina, szerzők, kiadó, szerkesztő, fejezetcímek. Közepén ismerős kép. Honnan is?
Görög váza, a vázán sztélé, a sztélénél három alak. Fehéralapos léküthosz, két szárnyas figura tart egy ifjút karjánál, lábánál fogva. A fiatalabb Hüpnosz, az alvás és az álom istene. Mily nagyszerű borító, dicséret a tervezőnek, erudíció, kreativitás, ötletesség, fantázia! Igen, ez ő lesz, a puha léptű Hüpnosz, lágyan tartja Szarpédónt, a Trója alatt harcoló hőst, Zeusz fiát.
De a másik, a testvére, a torzonborz, szakállas alak, máshonnan ismerős. Ő Thanatosz, a halál istene, mintha épp kiintene felém. Hogy jó éjszakát, testvérem!