Emberünk különös története valahogy úgy kezdődött, hogy a Közléskényszeres Ingatlanügynök eladta a lakást a Valaha Élt Legszomorúbb Ember feje fölül. Meg az asszonya feje fölül. Hogy volt, hogy nem, már senki sem tudja biztosan, de a Valaha Élt Legszomorúbb Ember valóban árulta a lakását, ellenben magának árulta, mert maga akarta megvenni. Valahonnan kerített is egy zugügyvédet, nevezzük Meglepő Képzelőerejű Ügyvéd Úrnak, aki némi díjazás fejében biztosította arról, hogy nyélbe lehet ütni a dolgot, feltéve, ha rögvest szerez – a zugügyvéd különösen szerette a ’rögvest’ szócskát – egy minden szempontból megbízható ingatlanost. Mert ugye ez bizalmi állás, érti, mire gondolok, veregette meg a Valaha Élt Legszomorúbb Ember vállát a Meglepő Képzelőerejű Ügyvéd Úr, majd belepillantott a noteszába. Ő lesz az, bökött rá találomra az első névre, és emberünk már fel is írta az megbízhatónak mondott ingatlanos elérhetőségét. Azért vigyázzon vele, kiáltott még oda az ügyvéd elmenőben, mert elég szófukar egy pali, de maga ismeri a csíziót, nem igaz?

            Talán ismerte, talán nem, mindenesetre mikor előadta a nagy tervét, az ingatlanos tőle szokatlan módon azt találta mondani, hogy megesik az ilyesmi, ő például, ha rossz passzban van, és ne vegye tolakodásnak, de megemlíti, hogy mintha a kedves ügyfél is rossz passzban lenne, szóval ilyenkor ír magának néhány levelet, előfordul a legjobb családban is, aztán ha megkapja, boldogan elolvassa többször egymásután. Úgyhogy kvittek vagyunk, meg fogunk egyezni, nyugodjon meg, jelentette ki felszabadultan az ingatlanügynök, mire a Valaha Élt Legszomorúbb Ember erősen gondolkodóba esett. Hogy akkor most mi van a Meglepő Képzelőerejű Ügyvéd Úr csíziójával. Na, de nem ér ő rá most ilyenekre, adásvételről van szó, vetette fel a fejét, sok minden forog kockán, plusz még az asszony is, de legyen meglepetés, nyújtotta el a szavakat, mindenesetre a bizalom a legfontosabb, kezet rá, aláírás, jutalék, miegymás.

            A megállapodás tehát megköttetett. A részletek már nem is fontosak, mert az ingatlanos egy igen szomorú történetbe kezdett, miközben a papírt odatolta emberünk elé, aki azonmód odafirkantotta a nevét, a lényeg az, hogy valóban megtörtént az adásvétel, bár nem egészen úgy, ahogy a Valaha Élt Legszomorúbb Ember előre elképzelte. Az ingatlanügynök ugyanis hirtelen ötlettől vezérelve egy csereügyletről szóló szerződést tolt a másik orra alá, amely szerint az az igen nagy értékű ingatlanját átadja az ingatlanosnak, s ha nem sikerül újabb ingatlanra szert tennie, de maximum egy hónapig, 30 nappal számolva, egyfajta türelmi idő, bólogatott megértően később, addig jogosult az ingatlanos által bérelt külvárosi sufniban meghúznia magát. Lakásátvétel az aláírástól számítva három napon belül, szőtte bele szomorú történetébe az ingatlanügynök az információt, majd folytatta, hogy képzelje el, lelépett a múlt héten az ő kis Mókuscsillagja, mert így nevezte, annyira szerette, és még most is szereti, vallotta be szemlesütve, mit csináljon, igen, ott írja alá, lemond mindenről, meg hogy már tervezték az esküvőt, csináltatott is magának egy öltönyt, erre tessék, most viheti vissza, mert mégse akarja csak úgy hordani, igen, igen, átruházza rá, követeléseket nem támaszt, tudja, ezek csak olyan formulák, hanem azért igen nehéz az ő munkája, az ügyfelek késnek, nem jönnek el a megbeszélt időpontra, ő meg csak várakozik, várakozik, és közben ketyeg az órája, gondolhatja, mit érez ilyenkor, mert még ha szólnak előre, akkor oké, nem megy oda übtre, na de így, most a másik példányt is legyen szíves, utána jönnek a bérlemény adatai, igen, népnyelven sufni, ő szereti ezeket a tájszavakat, annyira kifejezőek, mindenesetre képzelje el, mennyi bosszúság éri nap mint nap, sokszor már majdnem feladja, de csak gürizik tovább, nem áll le, mert ha egyszer megtorpanna, összedőlne minden, érti, összeomlana az egész hóbelevanc, azt meg nem akarja, küzd a végsőkig, persze, ha nem költöznek ki időben, foganatosítani kell a hatósági végzést, de ugye ez bizalmi ügy, itt mindenki bízik a másikban, ami meg nem fér be a bérleménybe, tíz négyzetméter, nem sok, de ízlésesen be lehet rendezni, azt otthagyják neki, itt-ott azért ráfér egy kis renoválás, de ahogy látja, a kedves ügyfél afféle ezermester lehet, ő kinézi belőle, vagy az asszonykája, kacsintott rá, hogy ezek a nők mi mindenre nem képesek, bökte oldalba, csak hát az ő Mókuscsillagja elhagyta őt, az a büdös kurva, összeomlott minden, zokogott az ingatlanos most már emberünk vállán, s mire az felocsúdott, már meg is tárgyalták a részleteket, már ami a költözést illeti, kap segítséget, van egy költöztető cégnél egy régi spanja, leszervezik pakkra az egészet baráti áron.

Végül is majd ellesznek abban a sufniban, talán túl nagy is volt nekik ez a lakás, morfondírozott magában a Valaha Élt Legszomorúbb Ember, harminc nap sok idő, aztán lesz, ami lesz. S életében először indokolatlanul vidámnak érezte magát. Igen, valahogy így, ezzel az indokolatlan vidámsággal kezdődött emberünk különös, nem mindennapi históriája.